Lakossági felzúdulást követően, a környező Duna-parti városok közül utolsóként Budakalász is lezárta a közösségi tereit. Az elmúlt hetek lezárásai kapcsán több beszélgetőpartnerünk furcsának találta, hogy rendészeti feladatokat, lezárásokat a zöldkarbantartó munkásokra bízzák.
A fentiek miatt utána jártunk annak, hogyan is épül fel Budakalászon a Rendészet.
Fetterné Ferenczy Beatrix irodavezető irányításával, jelenleg 7 fő beosztott rendész látja el Budakalász egyszerűbb rendvédelmi feladatait.
A 7 rendészből 2 fő ügyeleti feladatokat lát el, a maradék 5 fő felelős a közterületi rendért.
Hétköznapokon erősen leterheltek, ugyanis a rendvédelmi feladatok mellett ételszállítási feladatokat is elvégeznek. Emiatt többen panaszolták, hogy telefonos megkeresésre udvariasan bár, de hosszú kiérkezési időről tájékoztatták a budakalászi bejelentőket. Ez lehet az oka annak is, hogy nem lehet átszervezéssel megoldani azt, hogy a hétvégi biztosítások során több rendész lásson el szolgálatot, ezért marad annak elvégzése a szakmailag felkészületlen és tapasztalatlan zöldkarbantartó csoport tagjaira.
Információink szerint a választások óta a rendészek létszáma 30%-al csökkent, 1 fő önkormányzaton belüli áthelyezéssel, 2 fő pedig a frissen felállított pomázi Rendészethez távozott (a járőrpár egyik rendészét nem kívánta Budakalász tovább foglalkoztatni, így mindketten elmentek). A szezon kezdete előtt a két fő robogós járőr elengedése érthetetlen, főként, hogy a helyi járőrözésben sokkal alkalmasabb robogókat is elvitték Pomázra.
Budakalász lemondott a két robogós járőréről, míg Pomáz alpolgármestere büszkén jelentette be őket. Informátoraink szerint a hivatalos indoklás szerint a robogókra költeni kellett volna, de a bejelentés tanúsága szerint, Pomáznak ez még a vételár kifizetésén felül is megérte.
Budakalászon az elmúlt években folyamatosan csökkent a bűncselekmények száma, érezhetően nőtt a közbiztonság. Ez a rendőrök szintén elismerést érdemlő munkája mellett nem kis részben köszönhető a helyi rendészet hangsúlyos jelenlétének és a térfigyelőrendszer kiépítésének.
A válság miatt várhatóan növekedő bűnözés, a megnövekedett nem rendészeti feladatok ellátása mellett elég lesz a 30%-al kevesebb rendész? A hírek alapján minimális javulás várható, ugyanis 1 rendész felvétele folyamatban van, de ebben a helyzetben ez nem biztos, hogy elegendő.
kép forrása: Hardi Péter - Pomázért facebook oldala