A Budakalászi Polgármesteri Hivatal nem vonzó a munkavállalók körében, ugyanis sorban mondanak fel a hivatali dolgozók. Ennek következtében nemrégiben anyakönyvvezetői pályázatot kellett kiírni. Már az is kérdéseket vet fel, hogy az évek óta a városért dolgozó anyakönyvvezető miért adta be a felmondását, de az álláshely betöltése körül is történtek az igazán érdekes dolgok. Nem jelentkezett sok pályázó a kiírásra, de az egyik meghallgatott jelentkező szakmailag megfelelőnek tűnt, így szóban felvette a Deák Ferenc jegyző.
Jelenleg mégsincs anyakönyvvezetője Budakalásznak, az okoknak jártunk utána.
Információink szerint a budakalászi jegyző, Deák Ferenc és az eddigi anyakönyvezető konfrontálodása következtében az anyakönyvezető beadta az áthelyezési kérelmét. A pótlása érdekében pályázatot írtak ki, melyre mindössze páran jelentkeztek. A jelentkezőket behívták egy személyes elbeszélgetésre, mely után az egyiköjüket értesítették, hogy sikeresen megfelelt, és még a fizetés összegéről is tájékoztatást kapott. Mivel a régi anyakönyvezető október 1.-éig volt, ezért szeptember végét beszélték meg első munkanapnak a betanulás érdekében.