Szentendre és a III. kerület polgármestere a kormányzati felhatalmazás után egyből reagált és lezáratta a Duna-parti részeket, lakcím kártyához kötve a belépést. A területeken kordonok, rendészek, biztonsági őrök védik a környéket a nem helyi látogatóktól. Budakalász ezzel szemben ugyanazt az utat választotta, mint Dunakeszi, csak kisebb, részleges korlátozásokat vezetett be.
Dunakeszi vezetése azonban már szombat délután reagált arra, hogy a csodálatos napsütés hatására tömegek mennek a közparkokba és Duna-partra, ezért Dióssi Csaba polgármester azok lezárását jelentette be. Ugyanígy szombat délután Szentendre polgármestere, Fülöp Zsolt már a kerékpárút használatát is megtiltotta a nem helybeli lakosoknak, akik csak a 11-es úton folytathatták az útjukat, így próbálva megakadályozni a nagyobb tömeg, csoportosulás kialakulását.
A fentiek miatt, a lezárások igazi vesztese Budakalász lett, ahol mindössze kordonokkal próbálták megakadályozni a parkolást, ami szemmel láthatóan nem zavarta az ide látogatókat. Rengeteg biciklis és gyalogos volt, Békásmegyer felől folyamatosan érkezik az utánpótlás. Az Omszk-park esetén már kisebb a forgalom, de a szabadon hagyott parkolóban állandó a teltház, ahonnan sétálnak be a parkba az emberek. Az ide érkezők közül többeket meginterjúvoltunk, ők többségében Békásmegyerről érkeztek sportolni a tó köré. Fotóriporterünk Békásmegyeren és Szentendrén is állandó őrökkel találkozott, addig Budakalászon egyik helyszínen se volt emberi lezárás. A környékbeli lakókkal beszélgetve kiderült, hogy a helyi rendészek visszatérően érkeznek a Duna-partra és büntetik a szabályszegőket, de ezzel csak a bevételeket növelik, az utólagos büntetés miatt nincs forgalomcsökkentő hatása.
Míg környékbeli városvezetők végül egységesen a lezárások és azok biztosítása, azaz a megelőzés mellett döntöttek, addig Budakalász orvos-polgármestere Dr. Göbl Richárd a felmerülő problémával kapcsolatban egyéb intézkedést nem látott szükségesnek, mindössze egy rövid ünnepi bejelentést tett a város Facebook oldalán.