Amikor megkaptuk Deák Ferenc jegyző által ellenünk és a Telex.hu ellen tett bejelentéséről készült NAIH állásfoglalást, feltünt benne egy mondat.
"Tájékoztatta a Kérelmező ( Deák Ferenc ) a Hatóságot arról is, hogy az Alapvető Jogok Biztosa az érintett kérelmére az eljárást 2021. 02.21.-én megszüntette a 2021. 02.05.-én létrejött megállapodásra tekintettel."
Mivel sem az önkormányzat, sem Deák Ferenc nem tájékoztatta erről a megegyezésről a közvéleményt, ezért megpróbáltunk utánajárni az esetnek. Miközben ez ügyben tájékoztunk, érdekes információk derültek ki Deák Ferenc előéletéről és egy lefelé ivelő pályafutás képe bontakozott ki, amit megmentett egy előre eldöntött jegyzői pályazat, melynek során a Göbl Richárd polgármester a szomszédját és páciensét vezető beosztásba emelte.
Pártolói Deák Ferenc budakalászi jegyzővé választását a sikeres pályafutásával indokolják, miközben információink szerint Deák Ferenc I. kerületi jegyzői pályafutásának az akkori polgármester személyi döntése vetett végett. Bár az elválás hivatalosan békésre sikerült, Deák Ferenc sokáig sértetten fogadta, hogy a ciklus közepén távoznia kellett az I. kerületi Hivatal éléről. Nem véletlenül, hiszen polgármester váltás nélkül, ciklus közben csak ritka és nyomós esetekben szokták a Hivatal állandóságát megtörni.
Az Országgyűlés Hivatalánál töltött időszakáról kevés információ derült ki, de azok alapján Deák Ferenc nem tartozott a népszerű hivatalnokok közé. Talán ez is oka annak, hogy kezdeti időszak főosztályvezetői beosztása után később mindössze tanácsadóként alkalmazták.
A jegyzői, főosztályvezetői beosztások betöltése után az MNB-nél és az Nemzeti Adatvédelmi Hivatalnál betöltött szakértői és tanácsadói állás egyértelműen szakmai visszalépésnek tünik.
Deák Ferenc önéletrajzában büszkén említi a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen oktatóként eltöltött idejét, de nem említi, hogy miért szakadt meg az oktatói pályafutása.
Nem véletlenül, ugyanis információink szerint nem előzmények nélküli az eset, amikor Deák Ferenc lóbaszónak, búzavirágnak nevezett egy melegnek hitt, anyakönyvezetőnek jelentkező férfit.
Deák Ferencet ugyanis 2019-ben, értékelésükben a diákok homofóbként jellemezték, aminek köszönhetően Deák oktatói pályafutása megszüntetésre került.
Bár Deák ártatlan megjegyzésként szokta bemutatni pályafutásának ezt a részét, de információink szerint oktatóként is erős kifejezésekkel illethette a melegeket és saját bevallása szerint is írtózik a meleg emberektől.
Így került sor a 2019-es önkormányzati választásra, melynek során Budakalászon polgármesternek választották Deák Ferenc orvosát és szomszédját,Dr. Göbl Richárdot, aki mentőövet nyújtott Deák pályafutásának.
De Deák a fentiekből nem tanult, információink szerint a Hivatalban rendszeresen folytatott a botrányos kijelentéseihez hasonló színvonalú beszélgetéseket.
Miután a botrányt a Telex.hu kirobbantotta, a lóbaszónak nevezett, majd eltanácsolt jelentkező bejelentést tett az Egyenlő Bánásmód Hatóságnál. Ezt az ügyet vette át az Alapvető Jogok Biztosa, amely a jelentkező kérésére megszüntetésére került.
Ennek oka az a megegyezés, melyben Deák Ferenc információink szerint több mint 2 milliós kártérítést fizetett az eltanácsolt jelentkező részére.
Szakértőnk szerint ez szükséges is volt, ugyanis az egyértelmű bizonyítékok hatására ennél sokkal jelentősebb bírság és kártérítés megítélése volt várható.
Következő cikkünkben bemutatjuk, hogy Dr. Göbl Richárd polgármester hogyan vezette félre a lakosságot és a jelentkezőket a jegyzői pályázat tisztasága kapcsán, ezzel újra fellendítve Deák Ferenc karrierjét.